Amennyiben Te is a legjobb madáretető után vadászol, hogy a reggeleid madárcsiripeléssel legyenek megtöltve és a délutánjaidba is színt csempésszenek ez a tollas jószágok, akkor jó helyen jársz.
A madáretetők széles kínálata az érdeklődőt könnyedén összezavarhatja, hiszen megállapítani, hogy mely modell a legkedvezőbb számodra és a helyi madarak számára, nem egyszerű feladat.
m ez az átfogó vásárlási útmutató minden részletre ki fog térni, amit tudnod kell ahhoz, hogy felelős döntést hozhass, a legalkalmasabb madáretető megvásárlásáról és annak rendbentartásához szükséges módszerekről (illetve az új tollas barátaid igényeiről is)!
Tartalomjegyzék
Népszerű kültéri madáretetők
Itt van néhány a kedvenceink közül.
Leszúrható madáretető
Élvezd ki a kis madarak látványát ezzel a leszúrható madáretetővel. Kivitelének köszönhetően, könnyedén áthelyezhető az udvarban, csak húzd ki a fölből és szúrd le a legjobb pontján az udvarnak.
Álló madáretető állvány fából
Ha egy madárbarát ismerősödnek szeretnél egy igazán hozzá illő ajándékot vásárolni, akkor fontold meg ezt az igazán mutatós álló madáretetőt.
A kis csiripelő vendégek az ételhez mindig hozzáférnek a nyitott oldalakon. Egész évben használható, hiszen erős és időjárás álló fából készült.
Önetetős madáretető
A csöves etetők nagyszerű, olcsó lehetőség a kisebb madarak, például a pintyek számára, de a vásárlók szerint kék szajkók és más kis madarak nagy kedvence is.
A függő adagoló 22 cm magas és tartós, átlátszó műanyagból készült, amely sok sok kis maárkát képes ellátni, és lehetővé teszi, hogy lássuk, mikor kell feltölteni magokkal.
Két etetőnyílással rendelkezik, és lassan szétszórja a magokat, hogy takarékoskodjon a takarmánnyal (és megvédje a madarakat a túlevéstől). Az adagoló időjárásálló is, így ellenáll az elemeknek.
Felakasztható madáretető
Ha tapasztalt madárfigyelő vagy, tudod, hogy semmi sem képes elrettenteni a potenciális látogatókat, mint a mókusok. Sajnos úgy tűnik, hogy a magokat, amelyek vonzzák a madarakat, más élőlényeket is vonzanak.
A felfüggesztés által a mókusok és más állatok számára nehezen elérhetővé válik a madaraknak szánt táplálék.
Válaszd ki a számodra legmegfelelőbb madáretetőt
Rengeteg szempontot kell figyelembe venni a kertedbe legtökéletesebben illő madáretető kiválasztásánál, összezavarodni pedig nem nehéz. Aggodalomra azonban semmi ok, mi segítünk neked! Minden fontos információt összegyűjtöttünk ahhoz, hogy ki tudd választani a legjobb madáretetőt.
Milyen típusú madarakat szeretnél?
Annak meghatározására, hogy milyen típusú madáretető illik leginkább az igényeidhez és a lakhelyedhez, tisztában kell lenned azzal, hogy milyen madárfajok élnek a környezetedben. Például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összegyűjtötte a hazánkban élő madárfajokat.
A madáretetők típusai
Miután döntés született arról, hogy milyen típusú madarakat szeretnél bevonzani, a következő lépés, hogy megfejtsd milyen kialakítású etetővel fogod tudni leginkább megnyerni őket.
Amennyiben nem vagy igazán biztos abban, hogy milyen teremtmények vesznek körül, úgy mindig adott a lehetőség, hogy különböző madáretető típusokkal kísérletezz, így látni fogod kik látogatják meg őket.
Tálcás/Platformos Etető
A tálcás etető adja a legnagyobb szabadságot. Magát a nyitott tálcát elhelyezheted egy pózna tetején, a kerítésen, egy fáról lelógatva, esetleg más szerkezetre felfüggesztve.
Amennyiben alacsonyan, közvetlenül a földfelszín felett helyezed el, úgy a talajon táplálkozó madaraknak nyújtassz tökéletes megoldást, ám ebben az esetben a magasban táplálkozók számára válik nehezen hozzáférhetővé az elemózsia.
Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére ezzel a konstrukcióval: házi pinty, szajkó, vörös kardinálispinty, sármány, cinege, galamb, téli sármánypinty, tarka avarsármány, valamint az aranycsíz.
Garatos Etető
A garatos etető egy másik jó módszer arra, hogy legkülönfélébb madarakat csábítsuk a kertünkbe, ráadásul itt a magok az időjárás viszontagságaitól is védve vannak. Általánosságban elmondható, hogy ezek az etetők több napra elegendő mennyiségű élelmet képesek elraktározni.
Viszonylag széles felület jut a táplálkozó madaraknak a megpihenésre is. A garatos madáretetőt havonta egyszer teljesen ki kell üríteni és meg kell tisztítani ezzel védve a szárnyasokat. Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: házi pirók, szajkó, vörös kardinálispinty, cinege, quiscalus, pirosvállú csiröge, sármány, valamint a feketefejű cinke.
Csöves Etető
A csöves etető valójában egy felfüggesztett műanyag vagy üveg cső. Általában a madarak a pici ülőrudakra telepedve lakmározhatnak a magokból.
A jól megtervezett csöves etetők nagyszerűen alkalmasak arra, hogy táplálékhoz juttassák a kisebb testű madarakat, míg a nagyobb, erőszakosabb teremtményeknek nem adnak teret, ráadásul meglehetősen mókusbiztos is, tehát egy stabil kivitelezésű etetővel a mókusokra sem lesz gondod.
Az egyik fontos szempont, hogy a magok tárolójának külső fala fém legyen ne pedig műanyag. Néhány csöves etető ráadásul úgy lett kialakítva, hogy van rajta ülőkerész, ahol a madarak megpihenhetnek.
Ezen tárolók esetében fontos arra figyelni, hogy semmilyen takarmány nem szorulhat be az aljára, mert máskülönben ez elkezdhet megrohadni, beszennyezve ezzel a többi magokot is. Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: Aranycsíz, házi pirók, feketefejű cinke, fenyőcsíz és a zsezse.
Ablakra szerelt etető
Az ablakra szerelhető etetők letisztultak és általában műanyagból készülnek. A felszerelésükhöz sokszor tapadókorong vagy horog kerül felhasználásra. Ez nagyszerű megoldás lehet, ha közelről szeretnéd megfigyelni ezeket az állatokat, hiszen ilyenkor közvetlenül az ablakod előtt lesznek.
Bár elsőre meglepően hangozhat, ezek az etetők számítanak az egyik legbiztonságosabb típusnak, hiszen megakadályozzák, hogy a madarak az ablaknak csapódjanak. Talán a legkönnyebben takaríthatóak is, ám fontos, hogy ha van olyan madár, aki szívesen ücsörög az élelmen, akkor naponta tisztítsd a tárolót, ezzel küszöbölve ki a betegségeket.
Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: pinty, cinege, indiáncinege és a veréb.
Nyjer/Bogáncsmag-adagoló
A Nyjer(négermag) egy picike, Afrikából és Ázsiából importált magféle. Noha semmi köze hozzá, gyakran hivatkoznak rá bogáncsmagként. A nyjer mag különösen a kiscsőrű madarak számára ideális, akik nem képesek nagyobb méretű magokat elfogyasztani.
A nyjer magos etetőknek két fő típusa létezik: a csöves és a zsákos. A csöves kialakítású a fenti pontban említetthez hasonlatos, a különbség mindössze annyi, hogy a rések sokkal kisebbek, hogy az eleség ne potyoghasson ki. A zsákos verziónál, egy felfüggesztett hálós borítású csomagon megkapaszkodva eszegethetnek a madarak.
Bár mindkettő nagyszerű ötlet, amennyiben esős helyen élsz, mindenképpen járj el körültekintően a zsákos módszerrel. Semmiképpen se legyen nedves. Egy nagyobb eső után, mindig ürítsd ki és töltsd fel újra a magokat. Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: Aranycsíz, házi pinty, zsezse és a fenyőcsíz.
Faggyú Etető
A faggyús etetők különösen telente hasznosak, hiszen nagyon sok zsírt és fehérjét tartalmaznak, ezek a tápanyagok pedig kifejezetten a zord időben létfontosságúak. Különböző kialakításban elérhetőek, de általánosságban a fémrácsos az elterjedt.
A bedrótozott faggyúhoz a madarak könnyedén hozzáférhetnek. A faggyú alapja mogyoróvaj vagy kiolvasztott zsír, amihez gabonát, magvakat kevernek, ez pedig kifejezetten inkompatibilissé teszi a meleg időjárással.
Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: Harkály, kékmadár, ökörszem, újvilági poszáta, barátcsuszka, kanadai cinege, indiáncinege, szajkó, kardinálispinty és a seregély.
Kolibri Etető
Bár a kolibrik változatos étrendjében nagyrészt apró magvak és rovarok szerepelnek, a cukros víznek nem tudnak ellenállni. A kolibri etetőd elhelyezésekor figyelned kell arra, hogy olyan védett zugba tedd, ahol a szél nem éri, így a cukros nedű sem fog kicsöpögni, hogy a bogarakat odavonzza.
Illetve a közvetlen napsugárzás sem tesz neki jót, hiszen megbuggyanva akár a kolibriket is megbetegítheti.
Az alábbi madaraknak tehetsz a kedvére általa: Kolibri.
Kiegészítők a madáretetődhöz
Ha egyszer elkezded madarakat etetni, hamar rá fogsz kapni az ízére és ha élvezed az udvarodba, kertedbe érkező extra társaságot, akkor számtalan egyéb kiegészítőt is beszerezhetsz, amivel nem csak védelmet biztosítassz a tollasok számára, de további példányokat is magadhoz szoktathatsz.
Mókus Terelő
Ha Te is azon kapnád magad, hogy harcban állsz a mókusokkal, akik folyamatosan zaklatják a kerted vendégeit, akkor sok madáretető esetében alkalmazható, némi pénzráfordítással egy mókus terelő.
Ezek valamiféle műanyag esernyőként kell elképzelni, amelyeket rátehetsz az adagolóra, ezzel akadályozva meg azt, hogy a mókus ráugorhasson. Itt van néhány tipp a felszereléséhez.
Madáritató
Arra is ráeszmélhetsz miután belevágtál, hogy további színekre és hangokra vágysz. Tehát, ha valami olyasmit szeretnél, ami még több szárnyast csalogatna a kertedbe, akkor egy madáritatóban rejlhet a megoldás.
A madaraknak épp annyira van szükségük a vízre, mint az élelemre, ráadásul olyan fajokat is bevonzhatsz általa, akik a felkínált menü iránt nem különösen érdeklődnek, viszont a víznek biztosan nem fognak tudni ellenállni.
A madarak egészsége szempontjából mindenképpen jobbak, mint a madárfürdetők, hiszen ebben az esetben a víz kevésbé képes beszennyeződni.
Etetőállomás
Alapjában véve egy póznára erősített polcokból álló szerkezetről van szó, ahová különböző etetők helyezhetőek el.
Tehetsz rá itatót vagy virágokat (bármit, amit szeretnél), annak érdekében, hogy még hívogatóbb és esztétikusabb élménnyé varázsold a gyepedet, nem csak a madarak, de a saját magad számára is.
Etetőanyag típusa
Mivel a különböző madarak táplálkozási szükségletei legtöbbször eltérnek, elhatározásra kell jutnod afelől, hogy mely fajokat szeretnéd élelmezni, ennek eldöntésére született meg ez az útmutató is.
Egyenes Magok
Az egyenes magok, amelyek még mindig a héjukban vannak, leginkább a csöves etetőkbe valók, míg a napraforgót inkább a platformos etetőbe tedd. Ezeket a magokat, csak azok a madarak fogyaszthatják, akiknek megfelelő a csőrük ehhez, tehát nem igazán lehet hasznára a kisebb vagy a földön táplálkozó fajok számára.
Nyjer Magok
A nyjer magok igazán apró méretűek, vagyis olyan speciális etetőt kívánnak meg, amelynek elég kicsik a rései ahhoz, hogy a magok ne potyogjanak ki. Tudni kell róla továbbá, hogy az aranycsízeknek nagy kedvencei.
Földimogyoró
A földimogyoró mindenképpen hálós madáretetőbe helyezendő, ezzel gátolva meg az olyan nagyobb termetű madarak, mint a vörösbegy fulladását, ha nem lenne képes megfelelően megrágni az egész szemeket.
Nagyon sok madárfaj rajong a mogyoróért, éppen ezért akár olyan ritka madarakat is a kertedbe vonzhatsz általa, mint a csuszka vagy a nagy fakopáncs.
Amennyiben úgy határoznál, hogy a helyi madarakat földimogyoróval etetnéd, úgy óvatosnak kell neked, csak olyan mogyorót adj nekik, amelyen fel van tűntetve, hogy “az aflatoxinnak semmilyen kimutatható jele nincs”, ezzel tudod garantálni, hogy biztonsággal fogyasztható a tollas kis barátaid számára.
Magkeverék
Egy mag alapú keverék remek választás lehet, hiszen általa, több, különböző étrendet folytató madárnak is a kedvére tehetsz. Amennyiben a keveréked héjmentes, úgy a szárnyasok többsége boldogan fog falatozni az etetődből. Az ilyen mixek további előnye, hogy nem igényelnek feltakarítást sem, a földön nem képződik szemét a héjakból, így betegségeket sem terjesztenek.
Faggyú
A faggyú különböző formában érhető el, kapható szemcsés, labda, vagy tömb formában, éppen ezért különböző fajtájú etetőkben is alkalmazható. A faggyú akár az őszapóféléket is odavonzhatja, akik magokkal és más keverékkel nem igazán táplálkoznak.
Valójában a verébalakúak rendjébe tartozó madarak nagytöbbségénél, illetve a harkályoknál és a seregélyeknél is nagy sikert arathatunk.
Élő Lisztbogár
Az élő lisztbogarak talán a legkevésbé népszerű választás a madáretetés szempontjából, pedig a fiatal madárcsemeték számára értékes tápanyagokkal bírnak. A tenyészidőszakban és a madarak növekedési hónapjaiban a legjobb eledelnek számítanak.
Minden fontos, a kiskorú madarak számára fontos tápanyagot tartalmazzák, elősegítik a fejlődésüket és a szülők is könnyen visszaöklendezik.
Hová helyezd a madáretetődet?
Bármilyen etetőről is legyen szó, fontos, hogy olyan helyre kerüljön, ahol a madarak biztonságban érzik majd magukat. Ez annyit jelent, hogy kerüljön minél távolabb az udvar forgalmas részeitől és a gyerekek “játszóterétől”.
Legyen valamennyire takarásban, de azért látható helyen. Így a madarak könnyedén meg fogják találni, de viszonylagos menedékre is lelnek a ragadozók elől.
Tartsd tisztán a madáretetődet
A különböző madáretető típusok, különböző karbantartást igényelnek. Nagyon fontos azonban, hogy tisztán tartsuk az etetőt, hiszen már egy kevés víztől is a magok könnyedén megromolhatnak.
Természetesen senki sem akarja, hogy a magok bepenészedjenek vagy hogy a cukros víz felforrjon, mert ezek mind a madarak megbetegedéséhez vezethetnek. Az alábbiakban utasításokat olvashatsz arra vonatkozóan, hogy hogyan tisztítsd az egyes madáretetőket:
Tálcás Etető
Mivel e típusú madáretetőknek sok esetben nincsen teteje, a rajtuk lévő élelem ki van téve az időjárás viszontagságainak, így könnyedén megpenészedhetnek, kicsírázhatnak és baktériumok szaporodhatnak el rajtuk. Éppen ezért fontos, a jó vízelvezetési tulajdonság.
A legjobb tálcás etetőknek az alja llyukacsos, ez lehetővé fogja tenni, hogy a víz lecsöpögjön ahelyett, hogy a magok benne tocsognának. Ennél a módszernél, szerencsés egyidőben mindössze egy két napra elegendő mennyiségű magot kihelyezni és mindenképpen eltávolítani a maradékot, mielőtt újratöltenéd az etetőt.
A tálcás kialakítás miatt a madarak ürüléke is könnyedén felhalmozódhat, így nem árthat legalább hetente egyszer leöblíteni a termelődött piszkot. Ez annyit tesz, hogy a tálca (ideális esetben hálós fenekét) fele-fele arányban vízzel és ecettel vagy fehérítő-víz 1:9-es keverékével át kell mosni.
Kolibri Etető
Ezek talán a legkönnyebben tisztítható etetők. Csak távolítsd el a fedelét és öntsd ki a cukoroldatot. Alkalmazad ezt a gyakorlatot minél sűrűbben, mert ezzel tudod igazán garantálni, hogy a cukros lé nem erjed meg vagy penészedik be, ezzel megbetegítve a tollas barátaidat.
Miután kinyitottad, mindössze egy kevés mosogatószer és meleg víz segítségével mosd át. Használd ehhez a puszta kezedet. A fedelén használj habos vizet és egy puha kefével alaposan súrold át, fordíts különösen nagy gondot arra a négy lyukra, ahonnan a kolibrik isznak. Öblítsd el alaposan, mielőtt újratöltenéd a cukros vízzel és visszaakasztanád, hagyd teljesen kiszáradni.
Ablakos Etető
Az ablakra tehető etető fajtájától függően különböző fenntartási műveleteket kell foganatosítanod. Amennyiben tapadókorongokkal (Nature’s Hangout Window Feeder) felapplikált etetőd van, úgy a takarítás nem igényel túl nagy erőfeszítést, hiszen ehhez még a szerkezetet sem kell az ablakról eltávolítanod.
Ennek oka, hogy a tálcán vízelvezető nyílások kerültek kialakításra, éppen ezért a magok megpenészedése miatt sem kell különösebben aggódnod, hacsak nem élsz egy kifejezetten esős környéken.
Amikor takarításra kerül a sor, egyszerűen szedd le a tálcát és rázd ki a régi magokat, valamint az egyéb törmeléket.
Egy nedves ronggyal áttörölve a további szennyeződésektől is megszabadulhatsz. Töltsd újra és voila! Más készen is állsz arra, hogy a madarak visszatérését szemléld.
Csöves Etető
A csövesadagoló rendbetételéhez általában nem szükségeltetik más, csak egy kefe valamint egy kilenc rész vízből és egy rész fehérítőből álló oldat. Mindenekelőtt alaposan ürítsd ki a tartót úgy, hogy egy mag se maradjon benne, majd alaposan mosd le a tisztítószerrel, valamint finoman súrold át.
Ügyelj arra, hogy azok a sarkok is alaposan ki legyenek pucolva, ahol a madarak az élelmet magukhoz veszik, ezeken a részeken ugyanis könnyedén megtelepedhetnek a különböző baktériumok.
Tartsd a csöves etetőt folyamatosan tisztán, így megakadályozhatod az anyag elöregedését és elszíneződését.
Mivel a belső magokat nem láthatod, fontos a rendszeres ellenőrzés, hiszen már egy kevés víz is nagy károkat tud okozni. És természetesen az utolsó dolog, amit szeretnél, hogy a látogatóid megbetegedjenek.
Faggyús Etető
Bár könnyű megfelejtkezni róla, a faggyús etetőt kitakarítani legalább olyan fontos, mint a más típusúakat. Ráadásul az állati zsír és annak melléktermékei a lehető legjobb táptalajt kínálják a baktériumoknak. Mivel jellemzően ezek drótból készülnek, meglehetősen egyszerű a tisztításuk.
Miután az összes faggyú maradványt eltávolítottad róla, a fent említett módon takarítsd le. A fehérítő használatát követően alaposan öblítsd át többször is a madáretetőt, így garantálva, hogy semmilyen mérgező kemikália nem maradt vissza, ami megbetegíthetné a madarakat.
GYIK
Az elhelyezkedése természetesen döntő fontossággal bír. Szánj neki olyan helyet, ami egy fás rész közelében van, ezzel adva védelmet a madarak számára a ragadozókkal szemben, ám figyelj arra is, hogy ne legyen teljesen kitakarva, ezzel fogod tudni garantálni ugyanis, hogy észrevegyék az arra járó példányok. Az is fontos, hogy mindig tartsd távol a madáretetőket az ablakoktól (kivéve persze, ha ablakra szerelhető modellről van szó), mert a megriadt, felröppenő madarak könnyedén nekicsapódhatnak az üvegnek.
Ha még csak most állítottad fel a madáretetődet és még semmilyen mozgást nem tapasztaltált, akkor sincsen okod az aggodalomra. Néha időbe telik mire a környéken élő madarak felfedezik maguknak az új táplálékforrásokat.
Általános jelenség, hogy ha egyszer egy megjelenik, akkor a többiek is követni fogják. Néhány magot is elszórhatsz a földön, közel az etetőhöz. És amikor a madarak majd élelem után kutatnak, észre fogják venni és nagyon valószínű, hogy közelebb fognak merészkedni.
Ha ez nem működne, akkor lehetséges, hogy át kellene gondolnod a madáretető helyzetét. Nézd át a tökéletes otthonra vonatkozó tippjeinket és próbáld meg egy biztonságosabb környezetbe költöztetni az etetőt.
Igen sajnálatos, ám a válasz: lehetséges. Bármilyen etetőt is használj nem kerülhető el, hogy néhány mag olykor ne essen le a földre, az pedig akaratlanul is bevonzza a patkányokat.
Továbbá az éhes és kíváncsi mókusokkal és mosómedvékkel is meggyűlhet a bajod. A madáretető körüli terület és különösen maga az etető tisztántartása azonban rendkívül nagy segítség lehet a nemkívánatos vendégek távoltartásában. Itt további részletesebb válaszokat is kaphatsz!
Összegzés
Bár a számodra legtökéletesebb madáretető fajtáját sok tényező befolyásolja, elsősorban az, hogy milyen madarak élnek a környezetedben, ezek közül melyikeket szeretnéd magadhoz csábítani. Mi megadtuk a döntés lehetőségét neked azzal, hogy bemutattuk a legjobb modelleket.
Amennyiben még új vagy a madráetetősdiben, akkor mindenképpen egy ablakra szerelhető etetőt ajánljuk, mert ezzel közelről fogod tudni megfigyelni a helyi madarakat, tanulhatsz róluk és megtapasztalhatod, hogy mit is szeretnek igazán. Még ha tapasztalt madármegfigyelő is vagy, akkor is jó móka lehet a helyi fajokat ilyen közelről szemlélni!
Ha nem egy meghatározott típusú, speciális étrenddel rendelkező madarat akarsz bevonzani az udvarodra, akkor ezzel a lehetőséggel nem tévedhetsz nagyot.
Nem számít milyen madarakat etetsz, legyen szó cinegéről vagy rigóról, a tisztaság mindenek felett áll. Illetve ha egyszer belekezdtél az etetésükbe, soha ne hagyd abba! Egy idő után ugyanis rá fognak szokni a tőled kapott elemózsiára, különösen télen fognak rád hagyatkozni.
Ezzel egy időben Te pedig a madarak által a kertedbe csempészett életet és muzsikát élvezheted ki!