A viola egy páratlanul gyönyörű növény, aprócska virágokkal és csábító illattal. Több mint 55 viola faj létezik, melyek mindegyike a Matthiola növénycsalád tagja.
Először Angliában vált népszerűvé, ahol – nem meglepő módon – az angol kertekben termesztették, kizárólag dísznövényekként.
Napjainkban a violának számos jelentést tulajdonítanak, amelyeket érdemes tudnia minden kertésznek. Te tudod a választ? Ha nem, akkor pont jó helyen jársz!
Tartalomjegyzék
Mi a viola jelentése?
A viola botanikai neve Matthiola, Pierandrea Matthiola után – ő volt az az olasz orvos és botanikus, aki először termesztette ezeket a virágokat, gyógyhatásuk miatt. Valaha úgy tartotta, hogy a virág émelyítően erős illata fokozhatja a szerelem és a vágy érzését.
Bár végül ezt nem sikerült bizonyítania, tagadhatatlan, hogy a violák az időtlen szépség, elégedettség és boldogság szimbólumai.
Gyakran emlegetik kerti szegfűként is, bár ez a megnevezés pontatlan, hiszen ezt a kifejezést az 1300-as és 1500-as években is széles körben használták az illatos virágokra, például a falvirágra, a szegfűre és a dianthus-ra is.
A legtöbb korabeli írásban a kerti szegfű megnevezést azonban nem a violákra értették, így Shakespeare virágait sem. A „kerti szegfű” kifejezés ezen időszak után ragadt rá a violákra.
A violát vagy a Matthiola incana-t olyan köznevekkel is emlegetik, mint például a tízhetes viola vagy nyári viola, hiszen a leggyakrabban egynyári növényként termesztik.
A violákat ritkán Virginia virágoknak is nevezik, mivel Virginia állam az egyik természetes lelőhelyük, azonban leginkább a melegebb, mediterrán vidéken őshonos. Egy másik izgalmas tény, amit tudnod kell a violáról, hogy ez a növény valójában a káposztafélék családjába tartozik (és közeli rokonságban áll más olyan növényekkel, mint a brokkoli és a fehérrépa, bár közel sem olyan jó ízű).
Mit szimbolizál a viola?
A viola egy gyönyörű növény, amelyet bódító illata és különlegesen szép virágai miatt nagyra értékelnek. Emellett azonban mély szimbolikával is rendelkezik.
Virágai spirálszerűen csavarodva nőnek, jelentése pedig függ az ajándékozás alkalmától és a megajándékozott személytől is. A violák az időtlen szépséget, az adott pillanattal való elégedettséget vagy akár a boldogsággal és sikerrel teli életet is szimbolizálhatják.
A viola az odaadás (különösen a spirituális értelemben), az univerzummal való kapcsolat vagy a földi paradicsom elérésének képességét is szimbolizálja.
Gyakran használják esküvőkön, hiszen szimbolizálják az elkötelezettséget és az élethosszig tartó boldogságot. Az igazat megvallva, szinte minden alkalomra kiváló választás, mivel különleges illata ünneplésre buzdít mindenkit.
A violák általában fehérek, pirosak vagy rózsaszínek, jelentésük a különböző árnyalatokat tekintve kissé eltérő. A pirosak a szenvedélyt és a romantikus szerelmet szimbolizálják, míg a fehér virágok jellemzően esküvői díszek. A rózsaszín virágok a tisztaság szimbolizálására való, míg a lila és a kék az öröm jóleső érzését képviselik.
Léteznek narancssárga és sárga violák is, ezek pedig mi mást, mint a boldogságot szimbolizálják.
Mi a viola kulturális jelentősége?
A mediterrán régióban őshonos violát széles körben használják dísz- és vágott virágként egyaránt. Már az 1500-as évek óta termesztik, elsősorban dekoráció gyanánt, azonban ehető virágaiért is termeszthető.
A viola virágainak íze meglehetősen hasonlít a retekfélék fűszeres, finom ízéhez, ezáltal salátákat ízesíthetünk vele, vagy szimplán ehető díszítésként is felhasználhatjuk.
Várjuk meg, amíg megjelennek a maghüvelyek, ettől kezdve ehető a virág, mindaddig, míg ki nem száradnak. Fontos megjegyezni, hogy nem ajánlatos megenni a növény leveleit és a gyökereit, mivel ezek meglehetősen keserűek.
Mi a viola tetoválás szimbolikája?
Ha a violát választod tetoválásként, biztosan mindig örömteli látvány lesz rápillantanod! Ez a virág tetoválásként a szeretet vagy a szoros kötelék szimbolizálására való. Az örök szépséget és az őszinte, szívből jövő érzelmeket is jelképezheti.
Mikor érdemes violát ajándékozni?
A viola minden alkalomra megfelelő választás, mivel nincs negatív jelentése. Azonban a legjobb alkalom egy esküvő, születésnap vagy évforduló. Akár elsőáldozásra is tökéletes ajándék lehet.
A viola megfelelő ajándék bármilyen pozitív életesemény megünneplésére, legyen szó új munkahelyről, babavárásról vagy akár költözésről. A tökéletes virág minden alkalomra!