Számos színösszetételben, mint a fehér, a rózsaszín vagy akár a levél ereket és a levél széleit kontrasztba állító mélypiros árnyalattal, ez a csinos Tarkalevél növény, más néven Caladium remek választás lehet egy árnyékos kerthez, ugyanis kiválóan megtöri a zöld szín adta monotonitást és feldobja azokat a szegleteket ahova nem jut annyi napfény.
Amennyiben úgy döntöttél, hogy szeretnél egy ilyen csinos kis Tarkalevél növényt hogy feldobd az árnyékos kertedet, fontos hogy tájékozódj arról is, hogy hogyan kell megfelelően elültetni és gondozni azt.
Olvass tovább ahhoz hogy megtudhass többet erről az árnyékkedvelő de ugyanakkor mutatós növényről, többek között arról is szó lesz, hogy hogyan néz ki a növény, hova és hogyan kell elültetni, ahhoz hogy biztosan kivirágozzon.
Tartalomjegyzék
A Tarkalevél, Caladium növény tulajdonságai
A Kaládium gyönyörű sokszínű levélkoszorúval rendelkezik, amelyek közül néhány olyan nagy mint egy felnőtt ember tenyere és ráadásul nem igényel sok fényt sem ez a palánta, ezért is válhatott ilyen népszerűvé az árnyékkedvelő kertinövények körében.
- A levelei változatos színekben pompáznak, mint például fehér, rózsaszín, sötét piros, illetve egy kis zöldes színben, és ezek a levelek olyanok mintha kézzel festették volna őket, épp ezért tudja úgy igazán feldobni a kert legárnyékosabb zugait is.
- A növény Dél-Amerikában őshonos, beleértve Perut és az Amazonas folyó medencéjének környékét is Brazíliában, ugyanis ez a csinos kis tarkalevél kaládium leginkább a meleg, párás környezetet kedveli. Mérsékelt éghajlatú helyeken, el lehet ültetni őket nyáron virághagyma állapotukban, vagy szobanövényként is tarthatod őket ameddig a megfelelőek a körülmények mind ehhez. Egy kis TLC alkalmazásával ezek a növények lenyűgözőbbek lesznek – akár sokkal lenyűgözőbbek is- mint akármelyik másik virágos növény.
- Ennek a csinos kis tarkalevél kaládiumnak a botanikai neve nem más, mint Kétszínű kaládium, köznyelven pedig „angyal szárnyaknak” illetve a színei és a formája alapján „ elefánt füleknek” is szokták nevezni, ez utóbbit könnyű megmagyarázni, hogy miért.
- Gumós évelő növény, amely júniustól kezdve az első fagyig virágzik. Egyes helyeken akár egynyári vagy beltéri termesztésre is alkalmas.
- Gyönyörű cserepes növény lesz belőle, amellyel díszítheted akár a tornácot akár az ablakpárkányt. Teljes virágzás idején a legtöbb díszes tarkalevél kaládium akár 60 cm magasra is megnőhet, bár vannak törpefajták is belőle, amelyek körülbelül 30 cm magasak.
- Ennek a kis csinos tarkalevél Caladiumnak szív alakú levelei vannak, melyek akár 30 cm nagyságúak is lehetnek. A levelek általában törékenyek és vékonyak; vannak azonban olyan termesztők, akik sikeresen kitermesztettek olyan fajtákat, amelyek vastagabb levelekkel rendelkeznek.
Fontos megjegyezni, hogy bár a ez díszes tarkalevél caladium hihetetlenül gyönyörű növény, de ugyanakkor veszélyes is lehet. Ennek a növénynek minden része – a hagyma, a szár és a levél – lenyelés esetén mérgező. Emellett a levelek és a szárak is nedveket bocsátanak ki magukból, amelyek bőrirritációt okozhatnak.
Figyelembe véve a lehetséges veszélyeket, feltétlenül olyan helyre ültesd őket, ahol a gyermekek és a háziállatok nem férhetnek hozzá.
Míg ezek a lélegzetelállító növények teljes méretben megvásárolhatók egy üvegházból vagy kertészeti központból, a saját kaládium növényünk termesztése nemcsak költséghatékonyabb, de még élvezetesebb elfoglaltság is.
Hogyan ültesd el a Caladium növényt?
Tekintettel arra, hogy ez a trópusi növény mennyire mutatós és néha kényes tud lenni, azt feltételezhetjük, hogy ez a díszes tarkalevél kaládium nehezen nevelhető. Noha fontos hogy megfelelően informálódj arról, hogy hogyan kell megfelelően ültetni és gondozni ezt a növényt, viszont ha mindezt már tudod, akkor az „elefántfül” palánta nevelése valóban nagyon egyszerű lesz.
A gumós növények, mint ez a csinos kis tarkalevél kaládium megvásárolhatóak egy egyszerű kertészeti nagykereskedésben, faiskolákban, sőt online forgalmazóktól is. Négy különböző méretben kaphatók:
- Mamut: 9 cm vagy magasabb
- Jumbo: 6-9 cm közötti magasságú
- 1: 4,5 – 6 cm magasságig
- 2: 3-4,5 cm magasságig
Minél magasabb a növény, annál nagyobb kiterjedésű lesz, és annál több levél jelenik meg rajta. Mérettől függetlenül, az összes díszes tarkalevél kaládium egy központi rügyből áll, amelyet legalább két másodlagos rügy vesz körül.
Egy jó tanács: a másodlagos rügynövekedés ösztönzése és egy teltebb, egészségesebb kinézetű és színesebb növény nevelése érdekében az ültetés előtt éles késsel távolítsd el a központi rügyet.
Hova ültesd a Kaládium növényt?
Ahogy már említettük, a díszes tarkalevél kaládiumok árnyékot kedvelő növények.
Így tehát, azok a területek a legkedvezőbbek számukra, amelyek teljes vagy részleges árnyékot kapnak. Míg egyes újabb fajták képesek elviselni a több napfényt, mégis a leginkább árnyékos hely a legjobb számukra, mivel a levelek színei élénkebbek lesznek ezáltal.
Mivel ezek a növények nagy, törékeny levelekkel rendelkeznek, válassz egy olyan helyet, ahol védve lesznek a széltől. A nagy szél károsíthatja a növényt.
Mivel Dél-Amerika azon részein őshonosak, ahol a talaj táplált és jó a vízelvezetése, hasonló körülmények között kell őket tartani a saját udvarodba vagy egy cserépben is.
A megfelelő virágzás érdekében a talajviszonyoknak hajazniuk kell arra a talajra, amelyben az „angyalszárnyak” növény eredetileg is növekszik; vagyis tápanyagokban dús, nedves és jó vízelvezető. A legjobb eredmény elérése érdekében keverj a talajba szerves anyagokat, például komposztot.
A legmegfelelőbb időpont a Kaládium növény ültetéséhez
Trópusi növény lévén a díszes tarkalevél caladium szereti a meleg környezetet.
Így tehát akkor érdemes elültetni, amikor a levegő és a talaj hőmérséklete is meleg. A legjobb, ha akkor ültetjük el őket, amikor a hőmérséklet a nap folyamán folyamatosan 20 Celsius környékén marad, és amikor az éjszakai hőmérséklet nem csökken 15 C alá.
Hogyan ültesd el a Kaládium növényt?
Ha gumókból nevelsz Tarkalevé kaládium növényt akkor a legjobb, ha körülbelül 3,5-5 cm mély ágyakba ülteted őket. Győződj meg arról is, hogy a szár – a gumó hegyes vége – felfelé mutat-e.
Ne felejtsd el, hogy a levelek nagyra nőhetnek, ezért győződj meg arról, hogy maradjon egy kis hely a gumók között; kb. 20-30 cm az ajánlott.
Ha hűvösebb éghajlaton élsz, akkor kora tavasszal már elültetheted a gumókat beltérben, és akkor kell csak átültetned ha a szabadtéri időjárási körülmények megfelelőek.
Ne feledd, hogy ha cserepes kaládiumokat ültetsz át, akkor meg kell győzödnöd róla, hogy hozzászoktak-e a kinti körülményekhez, mielőtt betennéd őket egy kerti ágyásba.
A Caladium gondozása
Ha az elefántfül növényeid a földben vannak, elengedhetetlen azok megfelelő gondozása. Egyenletesen nedves talajra van szükségük, így elegendő vizet kell hogy felszívjanak a vegetációs időszak alatt.
Ha a talaj kiszárad, a levelek elszíneződnek és elkezdhetnek hullani. Ha meg akarod tartani a nedvességet a talajban, akkor fontold meg a talajtakaró réteg felvitelét a növények köré.
Ami a táplálást illeti, a díszes tarkalevél kaládiumok nem igényelnek sok műtrágyát. Valójában, ha túl sok műtrágyát adnak nekik, az károsíthatja őket, mivel a levelek elkezdhetnek „égni”.
Szakértő kertészek olyan műtrágya alkalmazását javasolják, amely körülbelül olyan erősségű, mint amelyet virágos növények táplálására is használnánk.
Ha a növény táptalaja természetes tápanyagokban gazdag, akkor elegendő minden második héten bevetni a műtrágyát; viszont ha a talaj tápanyaghiányos, akkor a műtrágya hetente egyszeri alkalmazása javítja a növény életkörülményeit.
Hogyan ültesd el a Kaládium növényt beltéren
Ez a csinos kis tarkalevél kaládium egy gyönyörű szobanövényként szolgálhat számodra. Kövesd az alábbi tippeket a sikeres beltéri termesztéséhez.
Hogyan termeszd beltéren
Válassz egy olyan helyet, ahol a növényt rendesen éri a meleg, és a nedvességből is bőven kijut neki. A szoláriumok, a napozószobák és a fürdőszobák tökéletes helyiségek lehetnek ennek a szobanövénynek. Győződj meg arról, hogy az adott helyiségben nincs huzat, és hogy a hőmérséklet stagnál.
Az ideális termesztés érdekében a beltéri hőmérsékletnek napközben 20- 25 celsius között kell lennie, éjszaka pedig 12-15 celsius között az ideális. Ha szükséges, használj párásítót a környezet nedvességszintjének növelése érdekében.
Ha a szabadban elég meleg az idő, és nincs fagyveszély, akkor kiköltöztetheted a növényeket a szabadba egy árnyékos helyre.
Fényviszonyok
Mivel a kaládium árnyékot kedvelő növény, ezért ne tedd őt ki közvetlen napfénybe, mert a levelek megéghetnek. Körülbelül 4 óra szűrt napfényt kaphat a növény optimálisan.
Öntözés
A talajt egyenletesen nedvesen kell tartani a vegetációs időszak teljes terjedelmében. Amikor a levelek ősszel elkezdenek lehullani, onnantól elég ha ritkábban öntözöd a palántát.
Összefoglaló
A díszes tarkalevél kaládiumok árnyékkedvelő, lenyűgöző levélgumó élőlények. Leveleik gyönyörű élénk színekben pompáznak, és olyanok, mintha egy művész ecsettel festette volna meg őket. Ha megfelelő körülmények között termeszted és megfelelően gondozod a növényt, akkor biztosan kellemes hangulatot kölcsönöz bármely helynek.