Kerti Harangláb (aquilegia vulgaris) gondozása és amit tudni kell róla – Teljes útmutató

A harangláb a boglárkafélék családjába tartozó nemzetség. Ez a virág csodaszép szirmokat hoz, amelyek különböző színűek lehetnek, például piros, narancssárga, rózsaszín, lila, sárga és fehér. Lágyszárú évelő növényről van szó, amely tavasszal bont virágot, és egész nyáron át virágzik.

Ennek köszönhetően az Egyesült Államok északi és keleti államainak virágoskertjeiben találkozhatunk sokszor a haranglábbal, de cserepes növényként is remekül megállja a helyét.

A sasfű néven is ismert harangláb Kanadában és az Egyesült Államokban őshonos, de vannak Európából származó változatai is. Sok növénynemesítő vezet olyan programot, melynek keretein belül érdekes hibrideket állítanak elő, amelyeket kertjeinkbe ültethetünk.

A hibrid fajták ellenállóbbak hosszabb ideig virágoznak, magasságuk fajtánként változik. A legalacsonyabb példányok mindössze 7,5 cm, míg a legnagyobbak is csak körülbelül 90 cm magasak.

A harangláb gyakorta két színben is pompázik, finom szárai a páfrányszerű levélzetből emelkednek ki. A növény illatos, és nyáron a kertben megfigyelhetők az őt megkörnyékező kolibrik és méhek.

 

Tudományos név Aquilegia spp.
Hétköznapi név Harangláb, sasfű
Növény típusa Lágyszárú évelő
Kifejlett méret 30-90 cm magas és 30-60 cm széles
Árnyékigény Teljes napsütés vagy félárnyék
Talajtípus Átlagos, közepes nedvességtartalmú, jó vízelvezetésű
Talaj pH-ja Semleges (7,0) vagy enyhén savas
Virágzás ideje Tavasztól nyárig
Virág színe Piros, narancssárga, sárga, kék, lila, rózsaszín, fehér
Élőhelye Rétek, erdők, töltések, sziklák
Toxicitás Emberekre és lovakra mérgező

 

 

aquilegia virág

Hol lehet haranglábat nevelni?

A hidegebb területeken élőknek javasolt a haranglábat olyan helyen nevelni a kertben, ahol egész nap teljes napfény éri őket. Ha azonban meleg éghajlaton laksz, akkor olyan félárnyékos helyre ültesd őket, ahol reggel vagy késő délután éri őket napfény.

A harangláb viszonylag jól tűri a szárazságot, viszont jó vízelvezetésű talajba ültessük őket, nehogy gyökérrothadás alakuljon ki a növénynél.

 

 

Hogyan kell a haranglábat elültetni?

  • A magokat beltéren ültessük el a tél vége felé. Ha egyből a kertbe szeretnéd ültetni, előbb meg kell várnod az utolsó fagyok beálltát. Helyi jelentésekből tudakozódj a fagyok várható idejéről!
  • Ha más megoldást szeretnél, elültetheted a haranglábat kora ősszel is, amikor a nyári hőség eltűnőfélben van. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a növény erős gyökérzetet fejleszthessen ki, mielőtt az időjárás fagyossá válna.
  • Ha a szabadban ülteted el, lazítsuk meg a földet körülbelül 15 cm mélyen! Keverjünk bele talajjavítót, például levélmulcsot és homokot, ezzel javítva a talaj tápértéktartalmát és vízelvezetését. A magok vetése előtt enyhén nedvesítsük meg a talajt!
  • A magokat szórjuk a felszínre, majd óvatosan nyomkodjuk bele őket a földbe! Vigyázzunk, hogy ne fedje el őket a föld, mert akkor megfulladnak! Hogy védjük a magokat a madaraktól, helyezzünk rácsot nagyjából 30 cm a talaj felé!
  • Ha bent kezded az ültetést, meg kell várnod, amíg a sziklevelek meg nem jelennek. Miután elkezdenek kibújni, a növényt nyugodtan ki lehet vinni a közvetlen napfényre.
  • A cserepeket sose hagyjuk az ablakpárkányon! Ha a legmelegebb órákban a nap tartósan süti az ablaküveget, az felmelegítheti a cserepet, ami megállíthatja a csírázási folyamatot, és megégetheti az ifjú palántákat.

 

Átszoktatás

Miután a palántán megjelennek az első levelek, ideje a növényt hozzászoktatni a kint léthez. Ne ültessük ki rögtön a szabadba! Először csak vigyük ki a cserepet, és hagyjuk egy napközben árnyékos helyen, majd éjszaka hozzuk be ismét! Csináljuk ezt meg egy hétig minden nap, és utána ültethetjük ki a növényt a virágágyásba.

Úgy szoktassuk hozzá az új nevelési körülményekhez, hogy kivisszük a szabadba és napközben árnyékos helyen hagyjuk, majd éjszaka ismét bevisszük.

Ismételjük meg ezt egy hétig minden nap, és ezután ültethetjük ki a palántákat a virágágyásba.

 

Talaj

A harangláb sokféle talajban képes fejlődni. Arról azonban gondoskodnunk kell, hogy a talaj megfelelő vízelvezetéssel rendelkezzen, hogy a gyökerek két öntözés között szárazok maradhassanak.

A harangláb nem szereti, ha „vizes a lába”, a túl nedves talajviszonyok gyökérrothadáshoz, vagy gombás betegség kialakulásához vezetnek.

Ha nem vagy benne biztos, hogy a talaj pH-ja megfelelő-e, vagy hogy van-e benne elég tápanyag, vegyél mintát belőle és vidd el a faiskolába vizsgálatra!

 

Öntözés

Amíg a palánták gyökérzete fejlődik, addig enyhén öntözd meg őket, amikor a talaj kezd kiszáradni. Nagyon fontos, hogy ne öntözd túl őket, különben megfulladhatnak!

Néhány hét múlva, ahogy a gyökérzet kialakul, fokozatosan növelheted a nekik adott víz mennyiségét.

A legtöbb esetben a harangláb csak száraz körülmények között igényel vizet. Ha heti egyszer esik az eső, az is elég lehet ahhoz, hogy növényeink egészségesek maradjanak.

A harangláb a téli időszakra nyugalmi állapotba kerül. Ezen fázisában ne öntözzük, mert ez befolyásolhatja a növekedését a következő évszakban.

 

 

harangláb virág
harangláb

Harangláb gondozása

A vegetációs időszak alatt a harangláb nem igényel sok gondozást. Virágzásuk után azonban még egyszer virágzásra tudjuk őket bírni, ha az elnyílt virágokat levágjuk.

Távolítsuk el a régi virágokat, miután azok elnyíltak! Ezzel újra növekedésre sarkalljuk a növényeket, így a vegetációs időszak vége előtt újabb virágokat bontanak majd.

A növények viszonylag rövid életűek. A vegetációs időszak alatt azonban önszaporításba kezdenek, gazdáiknak pedig fel kell készülniük az új palánták virágainak színkavalkádjára. A legtöbb hibrid fajta sokféle színben fejleszt új palántákat.

Érdemes a kertet hetente egyszer-kétszer gyomlálni, amíg a palánták fiatalok. A gyomnövények a virágágyásban elveszik a helyet és elszívják a vizet a harangláb elől, hátráltatva ezzel fejlődésüket. A rendszeres gyomlálással a betegség és kártevőfertőzés kialakulása a növényen szintén megelőzhető.

 

 

Harangláb szaporítása

Mint ahogy azt leírtuk, a legtöbb kertészkedő könnyű szerrel szaporíthat haranglábat magról. Ha viszont már sok fejlett növény virít a kertedben, akkor a meglévő növényekről is szaporíthatunk új palántákat.

Ez a rövid életű virág csupán néhány évig él, így haszontalan lenne a növényeket kiásni és osztani. Jobb, ha hagyjuk őket fejlődni, és akkor ültetjük el az új magokat, amikor a régi növények kezdenek elpusztulni a kertben.

Ha különböző haranglábfajtákat ültetünk egymás mellé, akkor keresztporzás következtében színes hibrid fajták komplett palettája tárul később a kertész elé.

 

 

Milyen fajtái vannak a haranglábnak?

A haranglábnak több tucatnyi fajtája kapható online kereskedésekben és faiskolákban. Válasszunk az amerikai kerthez megfelelő fajtát!

Válogatáskor olyan jellegzetességekre figyeljünk, mint a szokatlan színek, a kártevőkkel szembeni ellenálló képesség és a dupla szirmok.

Az alábbiakban néhány népszerűbb, amerikai kertekbe való haranglábfajtát sorolunk fel.

 

Havasi harangláb

Ez a fajta kelendő, ha falusi kertről van szó. Remekül kiegészíti a virágágyás többi magas és alacsony növényeivel alkotott összképet, gyér levélzete pedig nem zavarja őket.

A félárnyékot vagy az árnyékos erkélyeket kedveli. A kertbe ültetve vonzza a beporzó rovarokat, vagy épp madarakat, például a méheket és a kolibriket.

 

Kolorádói kék harangláb

A harangláb ezen fajtájának ég felé néző, kék színű virága van, melynek szirmai csillag alakúak. Az ennek közepén helyet foglaló fehér, vékony szirmú virág pedig ezzel alkot kontrasztot. A kék harangláb kiváló választás azoknak, akik szeretnének egy központi elemet a virágágyásukban.

Ez a fajta akár a 30 hüvelykes (76 cm) magasságot is elérheti, így jó helyek lehetnek számukra a kerti ösvény menti szegélyek.

 

Kanadai vörös harangláb

Aquilegia Canadensis red

Kirándulók gyakran találkozhatnak ezzel a virággal, amely az erdei ösvényeket szegélyezi. Középen sárga, alatta rózsaszín vagy piros színű szirmokat bontanak.

 

Európai harangláb

Több tucatnyi európai haranglábfajta létezik. Ezek a növények Európából származnak, de az Egyesült Államokban honosodtak meg. Éppen ezért számos olyan fajta is akad, amelyeket az USA hidegebb részein is nevelhetünk. A közönséges harangláb (Aquilea vulgaris) például igen népszerű.

 

 

Melyek a jó társnövények a haranglábnak?

Ha más virágokat vagy bokrot szeretnél ültetni a harangláb mellé, ügyelj arra, hogy ne olyan növényeket válassz, amelyek elvehetik a helyet a harangláb elől. Jó társnövény lehet neki például a gyűszűvirág, a sásliliom, a hagyma és a pipacs.

 

 

Milyen kártevők és betegségek fertőzhetik meg a haranglábat?

Az ágyásba ültetett harangláb vonzza a levélaknázó néven ismert kicsi, fekete legyeket. Ezek a kártevők a levelek fonákján rakják le petéiket, amelyek sárga foltokat hagynak maguk után, mivel nedvességet és tápanyagot vonnak el a levél felszínéről.

Ha bármilyen kártevőprobléma ütné fel a fejét a virágágyásban, próbáld meg szerves növényvédőszer használatával megszüntetni azt! A neem olaj is remek ötlet, mivel a rovarok ki nem állhatják az ízét és a szagát és messze elkerülik a kertedet.

Ha hosszabb ideig nedves körülményeknek van kitéve a növény a kertben, olyan betegség alakulhat ki a növényen, mint a lisztharmat. Ennek megfékezéséhez hintsünk kovaföldet a növényre!